Művészemberek

Színészóriások, varázslók, istenáldotta tehetségek. Néhány gondolat röviden, Róluk.

Márkus László

    Ha valaki nagy művész, színészóriás, az még nem jelenti azt, hogy színészkirály is. Kell hozzá még valami, valami megfogalmazhatatlan, amitől az lesz. Számomra Márkus László a Színészkirály. Semmi másként nem bírt volna élni, és azt hiszem, nem is érdekelte semmi más. Ő színész volt, és mert annak született, mindent tudott. Volt benne valami arisztokratikus vonás, ami akkor is érezhető volt, ha éppen koldust játszott, vagy Béni hangján vihogott. Ha eltekintünk attól, hogy egy klasszikussá lett szilveszteri ökörködés az a bizonyos Három nővér, akkor látjuk, hogy külsőre és belsőre egyaránt Mása volt. Szerintem komolyan is simán eljátszotta volna a szerepet. Kukori, meg a "mért nem fogtok Ödönkének békát?", a rengeteg bohóckodás és dalocska (kedvencem a Titíne, ó, Titíne... és a "szigarett") mellett volt ő Harpagon és Claudius is, sőt, a Defekt című magyar krimiben hitelesen alakította a kéjgyilkost. Márkus László egyike azon színészeinknek, aki mindent el tudott játszani. Megvolt hozzá az arca, nemcsak a képessége. Az ötödik pecsét-ben egyszerűen elképesztő - filmbéli asztaltársaival egyetemben. Ejrópai... Van a "Névtelen vár"-ban egy jelenet, amikor Szabó Sándornak jelentenek az emberei, hogy sikerült-e elkapniuk a menekülőket (Vavel grófot és a kis Marie-t). Márkus László arckifejezése, tekintete felejthetetlen. Meg sem szólal, csupán a rezzenésnyi megkönnyebbülés suhan át rajta, mégis az egyik legmegragadóbb pillanat mind közül, amivel a Színészkirály megajándékozott.

Darvas Iván

    Már külsőre is kifinomult, elegáns, jellegzetes hanglejtésével és mozdulataival parodisták kedvelt alanya. Igazi úriember, ámbár Kárpáthy Abellino láttán azért nem bíznék vakon a nemeslelkűségében. Na de Gálffy Eduárd, az mindjárt más! Így kell kérem méltósággal viselni a sorsot. (Megjegyzem, volt alkalma tapasztalatot gyűjteni...) Darvas Iván nekem a "Várj reám", és Liliomfi, és mindünknek ő Popriscsin, az őrült. Ő a "tisztes őszes halánték, a nő számára ajándék" Tarpataky báró, az idősen is sármos Metternich, akit így nem lehet utálni, és ő bolondítja magába a cselédlányt (meg a fél országot) Bakaruhában. Volt szerencsém látni a Tangó-ban is, ahol a színpad tele volt nagyágyúkkal és leendő nagyágyúkkal (Gobbi, Páger, Ruttkai, Szilágyi, Gálffi, Eszenyi). Életre szóló élmény volt. Vagy a Nagybőgő-ben... Csak hát, mindenkinek eljön egyszer az utolsó felvonás. De mi várunk Rá, hiába tudjuk, "hogy nem kell várni már..."

Kállai Ferenc

     Olyan élethűen, egyértelműen buta képet tud(ott) vágni, hogy az ember semmit nem nézne ki belőle. Bocsánat, de ezt nem tudom másképp mondani: senki nem tud olyan hülye lenni, mint ő. Árad az arcáról az "én ezt most nem értem", a csodálkozás; nem véletlenül kapta meg még a csekély értelmű medvebocs szerepét is. Na, az a Micimackó nem volt semmi! És ha azt mondom: Pelikán József - ugye, mindent elmondtam? Kállai Ferenc természetesen nagy színész, nagy szerepekkel a tarsolyában. Tudott ő gonosz, aljas, utálatos és visszataszító is lenni, különösen, ha valamilyen elvtársat játszott, akitől félni kell. Jófej, kedves bácsi, vagy a szemét nőcsábász Ferdinándy főhadnagy a Katonazenéből, megy neki minden. De leginkább mosolyt csal az arcomra, Béláim, ha Kállai Ferenc neve szóba kerül. Emberek! Rátóltuk! Túltótuk! :)

Sinkovits Imre

     Mint egy atya, akiben bízunk, mint egy tanár, akit szeretve tisztelünk, egy hős, egy hazafi, akit követünk bárhová, egy példakép, akire felnézünk. Egy Ember, aki Fejedelem. Oroszlánkirály. Ha ő megszólal, azt meghalljuk, még ha suttog is. Isten azért adott neki ilyen hangot, hogy tudjuk, milyen az Úr Hangja. Gyönyörűség! Mindig vágytam megfogni a kezét, és nincs az a pénz, amiért elcserélném azt a percet.

      A tizedes meg a többiek: Dobó István, Bódi Vencel, Mózes, Tóték Tótja és Törpapa. Egy bölcs, akinek nem ciki bohóckodni. Hát mit művel a Charlie nénjében? Na és a szeme, az a barna bűvölet! Jóságos, szigorú, meleg vagy csibészes éppen a tekintete, mindegy: jólesik belemerülni. Hitet, csodát, emberséget találok ottan. Csillag Ő, akiről csillagot neveztek el. Hálát adok az Égnek, amiért megadatott nekem-nekünk Sinkovits Imre. Áldja meg az Isten, bárhol jár!

Agárdy Gábor

    Mesterembernek mondta magát, akinek az a dolga, hogy tudja mesterségének minden csínját-bínját. És Ő tudta. Otthonosan mozgott minden műfajban, és a közönség nagyon szerette. Azt vallotta, a színészet szolgálat, de egyben az ő szeretett játéka és öröme, amit megosztott velünk. Megmutatta, hogy igényesen is lehet nevettetni, s hogy a "vásári komédiát" is művészetté lehet tenni. Ez a képessége volt talán az a szép titok, amiért nagy színésznek tartjuk, és amitől a "népszórakoztatás" ellenére emelkedett a halhatatlanok közé. Kitüntették, elismerték, a Nemzet Színésze lett - ám mégsem válhatott egy társulat vezető művészévé... Pedig a nézők szívében az volt. Nagy szerepeket játszott, és rengeteg "kicsit". Tévében, rádióban, színházban. Sokak számára a Svejkben Katz tábori lelkész szerepe tette legendássá, vagy Bicska Maxi, Sipos úr, Doolittle. Sárközy, a cigány az Egri csillagokban pedig belénk égett, felejthetetlenül. Klasszikus dala A vén piás: "Töltsd meg a kriglimet, Jozsi!" - nekem ez sírva vigadós, és Agárdy Gábor nagyságát látom benne. De többször láthattam őt színpadon is; számomra Zetelaki Dániel nem lehet más, csodálatos élményem ez. Nagyon nagyot játszik a Retúrban is - valamennyi utastársával együtt.

    Festőnek, ikonfestőnek is tehetséges volt, gyönyörű képeket készített. Egyik alkotása (Szent István királyunkról) a Vatikánban található.

    Nekem különleges öröm az, ha számomra két rokonszenves ember szereti egymást. Agárdy Gábor és Sinkovits Imre csaknem negyven évig öltöztek egymás mellett, testvérbarátok voltak. Igazán. Sütő András "szellemi ikertestvéreknek" nevezte őket. Igen, Agárdy Gáborból is áradt valami jó és tiszta, valami, amitől Sárközynek Dobó mellett van a helye. A legnagyobbak között.

Szakácsi Sándor

   A Szaki.

   Elfogult vagyok, nagyon-nagyon elfogult. Úgy húsz éves lehettem, amikor észrevétlenül egyszer csak "örök szerelem" lett Belőle. Ő a LEG, a Hang, nála jobban senki sem tudhat szinkronizálni; de természetesen akkor is maradandó értéket, élményt nyújt, ha ő maga játszik, nem csupán a gyönyörű hangja. Millió jelenetet, mondatot fel tudnék sorolni, ami felülmúlhatatlan - de minek? Minden itt él bennem. Mindennap gondolok rá. Tényleg mindennap. Különleges, magányos farkasa volt ő a színészet világegyetemének, egy álruhás királyfi, egy titokzatos vándor. A költő, a varázsló. Elképesztően tehetséges volt, amit legalább egyszer ebben a földi életében elismerhettek volna az akkori illetékesek. Sok külföldi színész kezet csókolhatna neki, amiért hangjával értéket adott az alakításnak. A színészetnek élt, értünk égett. Ha csak egyetlen ember ült volna a nézőtéren, ő akkor is szívvel-lélekkel játszotta volna végig az előadást. Mert Don Quijote volt. Látta a távoli célt. Köszönök mindent, Színészemberem!

"Apám mesélte egykor, hogy van csillag,

amely még sincs már régen.

Halott... Ám tovább árad felénk fénye,

s Mindenné válik tűnni látszó lénye,

mert nincs halál az égen."

Garas Dezső

     Már a neve is úgy jó, ahogy van: Garasdezső. Erős, okos, bátor és jó. Varázsló. A magyar Gandalf. Mondják, nehéz ember volt, de mit számít az. Hiszen szeretjük! El sem tudom képzelni, hogy valaki ne szeresse. Mondok egy furit, bár mifelénk ez egyáltalán nem furcsa: Garas Dezső nálunk ott van a "jó pasik" listáján, ahová Brad Pitt-nek esélye sincs felkerülni. Kívül Kőnig tanár úr, belül hős, férfias. Nem kérdés, hogy mit szeret rajta Zsuzsanna testvér. Azt, amit mi. Rengeteg szerepet eljátszott hál'istennek, színpadon, filmben, tévében. Találomra néhány: Lucifer, Merlin, Két félidő a pokolban, Noé bárkája, Ripacsok, Az oroszlán télen, Liliomfi... Piszliczár megvan? "Gaz Murmuc!" Vagy a fürtöske Rexa Lajos a Banánhéjkeringőben? "Ugyan már, dokikám!..." Vagy a halhatatlan szteppelős jelenet a Szamárköhögésben (ahol mindig Aput látom Benne). És persze Minarik Ede, a divatikon. :) Őrület! Óriási színész, aki természetesen a szinkronban is hozta A profit. Csak ismételni tudom önmagam: köszönöm a Jóistennek, hogy Garas Dezső megadatott! Hogy Ő is a miénk.

Kern András szívszorító emlékezése - Egyedül nem megy (videó)

Haumann Péter

    "He'de szereti a tik a meggyet... Sanyi! Sanyikám!..."

     Ezerarcú színészünk. Nem is tudom, hogy az ezerből melyiket soroljam, hát kapásból: Szókratész, Sancho, Tevje, a tejesember, Kean, a színész, Kaulmann Félix, Safranek, a Bakterház Patása, a kegyetlen ávós Feri bácsi, a Színházi Macska. Remekelt a Kossuthkifliben, bár - számomra érthetetlenül - az a sorozat kiesett a pikszisből. Hókuszpók viszont stabilan jelen van a köztudatban. Az egyik nővér, Olga a paródiából, ahogyan kecsesen keresztbe veti a lábát, kacéran aprót sikkant. Nekem szívem csücske a Bergendy féle Ólomkatona, amiben ő az Ördög, de azt hiszem, azt sem nagyon ismeri a közönség. Gonosz, aljas, félelmetes, ha kell; mégsem az a fajta színész, akit valóban megutálunk a karaktere miatt. Nagyon is szerethető. Na és amilyen hangokat képes kiadni magából! Nevetésben, pontosabban idétlen nevetésben talán csak Mikó István a méltó párja. Milyen kár, hogy egyik legnagyobb domborítását nem láthattam: pedig "a Vasmacska Fantomja címszerep volt!"... ;)

Huszti Péter

(Uhh!... Fel kell kötnöm a gatyámat, ha a Tanár úrról van szó, pláne, ha én írom azokat a szavakat...)

     Tisztelem és szeretem. Annyira tisztelem, hogy alig merem hozzátenni: és szeretem. Mindig kedveltem őt, de igazán az ötven év feletti Huszti Péter érlelte olyanná, őt megilletővé bennem azt az érzést, ami így már méltó hozzá. Ő az a Mester, akinek előre köszönök, Ő az a Király, aki előtt akkor is meghajolok, ha csak rágondolok. Ő az az Ember, akit szeretnék megölelni, csak úgy. Ha volna merszem.

      Volt Ádám, Jago, Higgins, Hamlet. Nagy király és bolondos figura. Cyrano de Bergerac, akinek mellesleg jól állt a nagy orr. Mégis, kinek az élete? Őrjárat az égen, Fekete gyémántok. Nem sorolom tovább, bárki utánanézhet a rengeteg, sokféle szerepnek. De persze vannak egyszeri pillanatok, amiket el kell csípni, mint például Gobbi Hilda köszöntése, egy-egy beszélgetés, vagy amikor Pál apostolnak a szeretetről szóló levelét mondta el egy műsorban. A Rejtélyes viszonyok-ban (is) lenyűgözött, sokszor megnéztem. De egyetlen dallal is képes ugyanúgy hatni, mint három felvonásban. Egyik "átrezgős" kedvencem, amikor Szép Ernő Gyermekjátékát énekli.

     Könyveit olvasva (Királyok az alagútban, "...sárból, napsugárból..." és a Trilógia) még jobban megszerettem, ha ugyan lehet még fokozni. Most hirtelen beugrott, hogy anno Vámos Miklós műsorában is Lehetetlen volt nem szeretni. Talán apróságok  ezek a szereplések a nagy alakítások mellett - de hát a "szívből jövő semmiségek gyógyítják a Mindenséget". Huszti Péter előző életében gyógyír lehetett, ebben a mostaniban meg varázsló. Tudom, él benne egy karmester, akit Az élet muzsikájában láthatóvá tett egy kicsit a számunkra is. Ott bukott le... Biztos vagyok benne, hogy karmesteri pálcája egyben varázspálca is. Művészetével megműveli a lelkeket. Tanít, mint Valkay tanár úr. Amikor, ahogyan azt énekli: "az élet szép, az élet minden", engem újra meg újra "megszáll egy titkos, gyönyörű igézet", és megfogadom, hogy jó leszek mindhalálig. És hiszem, hogy van út lélektől lélekig. Éreztem, amikor két alkalommal civilben találkozhattam vele egy röppenetre. Közvetlen volt, kedves, jóleső. JÓLESŐ. Már a kézfogásából árad az a megnevezhetetlen valami, ami nagyon-nagyon kell nekem. Kell az a szép pillangó, amelynek szívemen és ujjamon van arany pora, arany pora, arany pora...

Le nem mosom róla soha.

Tahi Tóth László

    Éppen Róla készültem írni, amikor sokkolt a halálhíre. Gondolataim - akár az elszakadt füzérről a gyöngyök -  szétgurultak, s bő egy hónapig eltartott, mire sikerült összeszednem őket. Ugyanazok, és mégsem olyanok már.

    Tahi Tóth Lászlóról nem lehet megmondani, mikor és hogyan - egyszerűen csak lett, van, körülvesz, amióta az eszemet tudom. Természetes és jó, hogy így van. A nappalokban derűt hozó napsugár, éjjelente álmot hintő holdsugár. Mindig fény.

    Szinte semmit nem tudok róla, a "földi halandóról", mégis olyan ismerős a halhatatlan lelke. Titokzatos. Szép. Ha tájjá válna, úgy képzelem, egy csendes, mély, tiszta tó lenne. Vagy a benne tükröződő csillagos égbolt. Tizennyolc-húsz színdarabban láttam, és rengeteg tévéműsorban, filmben. Komoly szerepekben is. A szinkronjait szintén nagyon szeretem, főleg Jeremy Brett hangjaként, de kedvencem az Esőember, a  Paganini-sorozat, a Mezítláb a parkban és még hosszan sorolhatnám. Egyébként az ő ötlete volt a magyar Sherlock Holmes Klub, amelynek elnöke volt. (Azt ugye, mondanom sem kell, miért.) Egy dologra biztosan emlékszem: hol lobbantam szerelemre a hangja iránt. Egy dal egyetlen sora elég volt... és még most is beledobban a szívem, ha meghallom.

    Én nem tudom, hogyan kell méltatni egy színészt, ez látszik is ebből az írásból. De azt tudom, hogy Tahi Tóth László alakításait szeretem. Úgy emlékszem egyes pillanataira, hangjára, mozdulatára, ahogyan egykori osztályfőnököm tanítására. Ami fontosat ő mondott, azt egy életre megjegyeztem. Hát így vagyok én Tahi Tóth Lászlóval.

Ha "sugaras" a szívem, abban benne van az az arany és ezüst fény is, amit Ő rejtett bele.

Timár Béla

    Timár Béláról keveset tudok. Kevés idő adatott az élménygyűjtésre. De szeme csillagából olyan fény áradt, hogy máig hat bennem; látom és érzem. És jó érezni. Mosolygósnak mutatja minden kép, ha felidézem. Bár nem tudom, milyen volt a természete, úgy képzelem, rokona volt a lángnak, a Napnak. Hálát adok, amiért láthattam őt színpadon is, nemcsak filmen. Szerencsés alkat volt, sokféle szerepet eljátszhatott volna még… És meglehet, ma is olyan fiatal volna, mint amilyennek mindig látom.

    Szép hangja volt. Rendíthetetlen ólomkatonaként örökre belém éneklődött! Máig hallgatom, ugyanolyan csodálattal, örömmel, libabőrrel. De a Macskákban is ámult a Dóm tér, amikor gyönyörűen rákezdte, hogy „A jó öreg Csendbelenn…”  Őrzik a mozgóképek, szinkronok, emlékek, lemezek – de mindez olyan kevés. Ami jó, és egyszer csak nincs többé, az kevésnek tűnik. Pedig Timár Béla sokat adott.

    Biztos vagyok benne, hogy nem féltette a lángtól a szívét, és hogy amikor "eljött az egyszer", akkor felemelte a lelkét, akár az ólomkatona... Mert hozzá hajolt a végtelen.

Gobbi Hilda

    Nem volt szép, sem bülbülhangú, nem volt légies alkat, sőt, a világot jelentő deszkákon tán még fiatal sem volt soha. Hogyan vált mégis színészóriássá? Mert az nem vitás, hogy a legnagyobb magyar színésznők közül az első háromban benne van. Óriási fazon volt a jó Biri néne.

     Nekem úgy tűnik, százával játszotta a vénasszonyokat, már fiatal korától kezdve. Ördöngös szüle, bolond nagysága, gonosz mostoha, banya, nyanya, szenilis tánti, öreglány... Mirigy. Aase anyó. A szent család, a Csirkefej, a Tangó - makulátlan. Játszott Gertrudot és Gertrudist. Vagy férfi-fiúszerepben volt Nyilas Misi és Ferenc herceg a Sasfiókban. Egyszer azért mégis csak dámaként diadalmaskodott a fársángon, hiszen ő volt Dorottya. Sosem felejtem el az egyik kabaréjelenetben, amikor Kern András mondja neki, hogy hát, izé... Mi fiatal, csinos, szőke titkárnőt keresünk. Erre Gobbi Hilda arcán a következő kifejezés: "Igen. És?" Beszarás.

    Rengeteg szerepet eljátszott, a filmeket, tévéjátékokat fel sem tudnám sorolni. Mégis mindenre emlékszik az ember. Talán attól lett legenda, mert önmaga volt. Mert embernek is nagy volt. Gobbi Hilda nemcsak mezei színész volt. Egy életen át dolgozott fáradhatatlanul és rendületlenül a színjátszásért. Ahogy annak idején a romeltakarításban is részt vett, úgy képes lett volna beállni a kőművesek közé, hogy felépüljön az új Nemzeti Színház. Elkötelezett volt, bátor, segítőkész. Színésztársai támasza. Rászoruló, idős kollégáinak színészotthont teremtett, létrehozta a Bajor Gizi Színészmúzeumot. Talán születésétől hozta magával, vagy a háborúból, ahol részt vállalt az ellenállási mozgalomban, ki tudja - de hitte, hogy lehet jobb. Tenni akart és tett is érte, nagyon sokat.

    Egyéniség volt, egyszeri és megismételhetetlen. Köztudott, hogy (ahogyan maga mondta) "pasi" volt, egy bohém fickó. Dohányzott, ivott, és nem titkolta. Remek humora volt, és vele lehetett olyan témákban is viccelődni, akár nyilvánosan is, amit más művészek imázsa nem bírna el. Őbenne szépen megfért a munkás, a hős anya, a kofa, a királynő, a szakadt nyugdíjas, a közért tevékenykedő ember és az alkotó művész. A másoknak hitet adó Kőmíves Kelemen.

    Igyunk egy kupicával Gobbi Hildára, és emlékezéssel éltessük őt az idők végezetéig!

Törőcsik Mari

    "Bíborka vagyok. Mára nem is mondok többet."

És nem is kell. Elég a neve ahhoz, hogy tudjuk, varázslattal van dolgunk. Aki látta Törőcsik Marit színpadon, varázs tanúja volt. Nekem sok ilyen élmény jutott, hálás is vagyok érte nagyon. Cifrázhatnám szavakkal, hogy micsoda művész volt, de felesleges. Mert igazán csak a benső élmény-skálán, a lélekrezgés-mércén mérhető, hogy mit adott nekünk.

    Hadd meséljem el az első találkozásunkat. Az akkori Nemzeti Színházban dolgoztam amolyan mindenes személyzetként, még nagyon fiatalon. Színészóriások között nap mint nap. Az egyik délelőtt egyszer csak ott állt előttem Ő. Köszönt, és így szólt: "Mi még nem találkoztunk. Törőcsik Mari vagyok." És közben kezet nyújtott.

Bemutatkozott! Mára nem is mondok többet...