Dalok az éghez

 

Reményik Sándor

Kegyelem

Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal –
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!
S akkor – magától – megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.

Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.

Akkor – magától – szűnik a vihar,
Akkor – magától – minden elcsitul,
Akkor – magától – éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.

Ez a magától: ez a Kegyelem.

*****

 

Pál apostol a szeretetről

(Korintusiaknak írt I. levél)

 

      Szóljak bár az emberek vagy angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, olyan vagyok, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom. Legyen bár prófétáló tehetségem, ismerjem akár az összes titkot és minden tudományt, és legyen bár olyan teljes  a hitem, hogy a hegyeket áthelyezzem: ha szeretet nincs bennem, semmi  sem vagyok. Osszam el bár egész vagyonomat alamizsnaként, és adjam át testemet, hogy dicsekedjek: ha szeretet nincs bennem, semmit sem használ nekem.  A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, nem féltékeny, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem tapintatlan, nem keresi a magáét, nem gerjed haragra, nem feltételezi a rosszat, nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal; mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. A szeretet soha meg nem szűnik. A prófétálások véget érnek, a nyelvek megszűnnek,  a tudomány elenyészik. Mert töredékes a megismerésünk,  és töredékes a prófétálásunk; amikor pedig eljön majd a  tökéletes, a töredékes véget fog érni. Amikor gyermek voltam, úgy beszéltem, mint a gyermek, úgy éreztem, mint a gyermek, úgy gondolkoztam, mint a gyermek;  amikor pedig férfivá lettem, felhagytam azokkal a dolgokkal,  amelyek gyermekhez valók. Most ugyanis tükör által, homályosan látunk, akkor pedig majd színről színre. Most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, mint ahogy én is ismert vagyok. Most tehát megmarad a hit,  a remény, a szeretet, ez a három;  de ezek közül legnagyobb a szeretet.

 

"Barétom, csudákat élünk!"

Apu

 

 

Versek az Éghez, imádságok

 

 

Wass Albert

Látható az Isten

 

Fűben, virágban, dalban, fában,

születésben és elmúlásban,

mosolyban, könnyben, porban, kincsben,

ahol sötét van, ahol fény ég,

nincs oly magasság, nincs oly mélység,

amiben Ő benne nincsen.

Arasznyi életünk alatt

nincs egy csalóka pillanat,

mikor ne lenne látható az Isten.

De jaj annak, ki meglátásra vak,

s szeme elé a fény korlátja nőtt.

Az csak olyankor látja Őt,

mikor leszállni fél az álom:

Ítéletes, Zivataros,

villám-világos éjszakákon.

 

>> A verset meghallgathatod Sillye Jenő zenéjével

*****

 

Széles Tamás

Istentisztelet

 

Igaz dicséreted lehet az Úrnak

szíved zugán fakadt szavad, imád,

ha kész kezed simítani a búnak

redőkbe ráncolódott homlokát,

ha millió ütemje egy napodnak

az égi jóra járja ritmusát,

s ha földi vágy-hadak elé tolulnak,

nem adsz esélyt felütni táborát,

belül a hála lángja is kigyullad,

s te eldalolsz egy néma glóriát.

***** 

 

Sík Sándor

Légy csendességben!

 

Légy  csendességben: Isten hogyha hív,

Halkan szólít, mint pásztorhangu síp.

Kelj fel, és indulj engedelmesen,

Kutyuska-vígan, bárány-csendesen.

 

Ha futni verne vesszős szenvedély,

Ne gondolj vele: menj és mendegélj.

Ha futva hágy el bárki, meg se nézd:

Csak el ne vétsed a csilingelést.

 

Ne nézz se jobbfelé, se balfelé:

Csak az egyenes út az Istené.

Hátad mögött ha mennydörög, se bánd,

Te csak sürögj a hívó síp iránt.

 

Ha éjbe vész is előtted az út,

Megsimogasd a síró kisfiút,

Ha sívó örvény örvénynek kiált,

Te kikerüld a szepegő csigát.

 

A hangos ember érőt nem teremt,

Az erőszaknál erősebb a csend.

Ha szeges-öv, ha véres máglyaláng:

Te mosolyogj, és mondd, hogy Miatyánk.

 

S ha tán a hang a véres Hegyre vitt,

Hol elveszik a világ bűneit,

Szelíden lépj a szegezők elé:

A nyírő béres is a Pásztoré.

*****

 

 

Sík Sándor

Imádság a hegyen

 

Itt a hegyen, ahol minden levők:
Menny-kupola, hétágú-gyertya fák,

Kakukkfű-tömjén, hangyakörmenet,
Szóló madárdal és szellő-karének
Egy zsolozsmába olvad fel Tehozzád –
Hozzád, kit megnevezni nem tudok,
De a Te neved minden szó a számon;
Akit keresni hiábavaló,
Mert nem vagy ember-érhető helyen,
De kereslek, mert megtaláltalak,
És aki keres, az is csak Te vagy;
Akinek halló füle nincs szavamra,
De minden szómat visszahangozod,
Gondolatomat, a vérem verését,
És minden szómat Te vagy aki mondod:
Hadd tárom Hozzád én is mindenestül
Veled csordultig-édes lelkemet.

 

Első szavam a néma bámulat,
Az alázatos mámor: a csodán,

Hogy az útszéli csöpp üvegszilánknak
Engedtetett tükrözni a Napot.
Hogy aki nem is tudom biztosan még,
Vagyok-e hát, és mi az, hogy vagyok:
Tudom és érzem, élhetem a van-t,
A tudhatatlant, átérezhetetlent.
Hogy életem –e gyújtó-villanás,
Megpillantanom alig elegendő
Mind a sok mozgó, fényes furcsaságot,
Ami hozzám ér kívül és belül –
Ez a sikolynyi pillanat: elég
Meglátnom az egyetlen Látomást:
Láthatatlan, időtlen Arcodat.
Hogy tapogató, vaksi ujjaim,
Amelyek még magamig el sem értek,
Fogják, szorítják a Megfoghatatlant
És ölelik és érzik ölelését.
Hogy bennem, ki magamnak szűk vagyok,
Elfér a Fértelen, a Végtelen.
Hogy imádkozhatom: hogy én, a semmi,
Tegezhetem a Mindent és Atyának
Szólongathatom és szerethetem
És kéréseket gügyöghetek Hozzá:

 

Add meg a mindennapi kenyeret,
És add meg a mindennapi kegyelmet,

Hogy jó lehessek, hogy ember lehessek,
És el ne rontsam a Harmóniát.
A mindennapi szépséget is add meg,
Hogy legyen mindig lehelnem belőle
És szétlehelnem a testvér világnak.
És add meg, add meg ugyanezeket
Minden embernek és minden nap. Amen.

 

Amen, amen. Ládd, nem tudok én kérni!
Ó pedig mennyit volna kérni még!

Mindennapi bűnök-bocsánatát,
Bűnbánatot és különb holnapot,
Hogy jobb legyek, mindennap tiedebb,
És szeressem az embereket jobban,
S az emberek is jobbak legyenek
És okosabbak már és emberebbek.
Ó annyiért kellene könyörögnöm,
Nagy dolgokért! –de ládd, én nem tudok.
Nincsen szavam: én Téged láttalak,
S oly kicsi minden, ott, ahol Te vagy!
Olyan nem-fontos, ami nem Te vagy!
Elvesztegetett minden szó nekem,
Mely nem egyedül Tégedet dicsér!
Ó engedd, engedd csak azt mondanom,
Amivel lelkem színültig tele:
Az egyetlenegy boldog dadogást:
Hogy vagy, vagy, vagy, ó milyen nagyszerű!
Hogy énnekem vagy! milyen édes, édes!
Hogy Te vagy, nagy vagy, szép vagy, jó vagy, szent vagy!

 

A szégyen és a fájdalom vesékig
Hasít belém, hogy másra is fecséltem

Szép életem felséges perceit
És el nem óvtam fukar-boldogan
Teneked és nagyságod énekének.

Ó engedd legalább már ezután
Összefognom egyetlen markolással

Parányi létem minden pillanatját,
Az áhitat, az ihlet illanatját:
Eggyé szorítni széthulló magam,
Oly földetlenné, olyan súlytalanná,
Hogy visszasóhajts, föllehelj magadba,
Belesóhajts, elhaló dallamot,
Az Örök Zengés egységébe. Amen. 

*****

 

 

A TEREMTÉS HIMNUSZA

(Rig-véda)

 

Nem volt semminek nemléte, se léte,

nem volt levegő és fölötte kék ég.

Hol volt a világ? mi takarta, védte?

Hol volt a magasság és hol a mélység?

 

Az élet még nem vált el a haláltól,

egymásban pihent a nap és az éjjel:

lélegzés nélkül lélegzett magától

az Egy, és magányát dobogta széjjel.

 

Fekete volt minden, mint mikor éj van,

az idő csak készülő óceán volt:

s ekkor az Egy, mely ott aludt a héjban,

áttüzesedett s burkából kilángolt.

 

Megszületett a Szerelem, a lélek

magva és ura minden ösztönöknek;

nemlétig érő gyökerét a létnek

ma is a vágyban keresik a bölcsek.

 

És mikor a rend a határt kiszabta,

mi volt alul: és mi került fölébe?

Itt vak álmok, ott erők forradalma,

lent bomlás, fent a formák büszkesége.

 

Megtudtak-e mást is, akik kutattak?

A titkokat bejárni volt-e szent ész?

S ha istenek is csak azóta vannak,

ki mondhatja meg, mi volt a teremtés?

 

Ő, akitől van, aki a világra

őrködve néz, aki a maga őse,

Ő, aki csinálta vagy nem csinálta:

Ő tudja, tudja!... Vagy nem tudja Ő se?

 

Szabó Lőrinc fordítása

*****

 

August Berz

Könyörgés

 

Uram, add, hogy belássam:

nélküled az élet "kutyaélet".

Szórj be törött cseréppel minden utat,

amely tőled távolra vezet,

hogy ha vérző lábbal is,

újra visszataláljak hozzád.

Add, hogy kiábránduljak mindenből,

amiben téged nem lehet megtalálni.

Add, hogy a szívem,

amelyet magadnak teremtettél,

ne nyugodjon,

míg benned meg nem nyugszik!

*****

 

Richard Thalmann

Én vagyok a világosság

 

Szívből szeretem a napot.
De a napnál is fénylőbb

és forróbb lángolás
vagy te, Istenem!
Ha zörgetsz ajtómon,
s ajtót nyitok neked,
belépsz hozzám,
betöltöd szobáimat
fényeddel
s betölti fényed
szívemet.

 

Nem félek
semmilyen sötéttől,

semmilyen homálytól,
semmilyen kietlenségtől,
semmilyen bűntől,
semmilyen éjszakától,
nem árthatnak nekem,
nem szomoríthatnak el,
ha feléd törekszem,
az örök fénybe.

*****

J. Hoffmann-Herreros

Köszönöm

 

Istenem,
te egészen más vagy,

mint az emberek:
Sohasem állsz az utamba,
mindig türelmesen vársz
és utánam jössz
minden sötétségen át
és minden pusztaságban.
Te mindig közelemben vagy,
de sohasem állsz
az utamba.
Köszönöm.

*****

 

 

John Henry Newman
Vezess, drága fény

 

Vezess, drága fény, a sötétségben,
mely körülvesz engem!

Sötét az éj, s én távol vagyok hazámtól:
vezess el engem oda!
Irányítsd lépteimet, mert nem látok tovább,
csak egy lépésnyire önmagamtól.
Egykor távol jártam attól, hogy kérjelek:
te vezess engem.
Magam akartam megválasztani utamat.
Magam fénye voltam, bár mélységek közt jártam,
saját ösvényemen,
s büszkén egyéni célokat hajszoltam.
De most - hadd felejtsem el mindezt!
Oly hosszú időn át megőriztél engem,
vezess továbbra is: süppedő mocsáron át,
folyamok árján és leselkedő szirteken keresztül,
míg túl az éjszakán,
a hajnali fényben nem integet az angyal.

*****

 

 

Assisi Szent Ferenc

Naphimnusz

 

Felséges Úr, mindenható s jó mindenek felett!

Tied a dicsőség, dicséret, áldás

és minden tisztelet!

Minden Téged illet, Felség, egyedül

s nincs ember, aki Téged méltón emleget.

Dicsérjen s áldjon, én Uram,

kezednek minden alkotása,

különösen bátyánk-urunk, a Nap,

ki nappalt ád, világít és minket megvidámít.

Fényes ő és ékes ő és sugárzó roppant ragyogása

felséges arcod képmása.

Áldjon, én Uram, asszony-nénénk, a Hold

és minden csillagok,

kiket az égre szórtál és szépek most és kedvesek

és csillogók.

Áldjon, és Uram, a mi öcsénk, a Szél,

az Ég s a Lég s a Hó s a Hő s a derűs és borús idő,

kik által éltetsz mindent, ami él.

Áldjon, én Uram, húgunk, a Víz,

oly tiszta, hasznos, jóleső, alázatos és kedves ő.

Áldjon, Uram, mi Földanya-nénénk,

ki tart és táplál minket, hogy megélnénk,

ki füvet hajt és gyümölcsöt terem és sok színes

virággal élénk.

Áldjon, én Uram, minden ember,

kit háborúság, baj, gyötrelem ért,

de tűr és megbocsát szerelmedért.

Boldogok, kik mindent békén viselnek,

Te nyújtasz nékik, Felség, egykoron babért.

Áldjon, én Uram, mi nővérünk, a testi Halál,

ki minden élő embert megtalál.

Akik halálos bűnben halnak meg, jaj azoknak,

boldogok, kik szentséges akaratodhoz igazodnak,

nem tesz kárt bennük második halál.

Dicsérjétek s áldjátok az Urat,

s adjatok hálát Neki,

s roppant alázattal szolgáljatok Neki!

 

Dsida Jenő fordítása

*****

 

 


© Minden jog fenntartva.