Magamról

Életem...sorsom...vagy valami ilyesmi...

*****

 

ÓZTÓL JÖVÖK

 

Óztól jövök...Zsákomban a remény.

Megadta mindazt, amit tőle kértem.

Ám a sárga út hideg és kemény -

azt hittem, szárnyalás lesz visszatértem.

Van bátorságom, eszem és szívem.

Mit akarok még, ó, én telhetetlen?

Ölembe hullott kincseim viszem:

örülhetnék, de kedvem engedetlen.

Széles mosollyal, parolát várva

elém jön Sorsom - köszönnöm illene -;

de én csak nézek vádlón, kitárva

lelkem, hadd lássa: nincs, ami kellene...

            Gondolataim zord kétely-hegyek.

            Jobb lett volna, ha Jézushoz megyek.

KÉK MADÁRKÁM

 

Van egy madárkám,

titkos madárkám,

szárnya kegyelem kékje,

két szeme gyémánt,

s hogyha a mély ránt,

visszaröpít az égre.

 

Csillagezüsten

csordul az Isten

szándékából a jóság;

megfürdik abban,

mint hold a napban

s dalol a lelkes jószág.

 

Állok a dalban,

fényzivatarban -

minden más tovalebben;

csöndem is áldott

és velem áll ott,

áll talpig szerelemben.

BÖLCSŐDAL HAJDANI ÖNMAGAMNAK

 

Csíja, csíja, csöppnyi gyermek

holnap Fiú születik

őt sem várják márvány termek

csak egy jászolba teszik

 

Álmodj békét bölcsőd mélyén

ha ünnepel a világ

fázó lelkek szent estéjén

néked is ragyog a láng

 

Csíja, ne sírj, most még nem kell

sírdogálsz majd eleget

ne légy rokon a hideggel

gyűjtsd a fényt, a meleget

 

Emlékezzél, csíja, csíja

milyen volt a tisztaság

amikor még nem volt híja

...fenyőillat...díszes ág...

 

Ha majd felnősz - úgy szeretném -

meséld el, ha kérdezem

(ha én lassan elfeledném):

nem hiába létezem

 

Kinn december halk csodája

benn a szeretet talán

ez a reménység szobája

csíja, csíja, kicsi lány

ŰR

 

Egyszer ott álltam egyedül

a kozmosz kapujában;

kockám elvetve, penderül...

Lehettünk volna hárman.

 

Húsz percre megszűnt a világ,

Istent is hanyagoltam,

s míg sorára várt a Halál,

húsz percig anya voltam.

ÁRNYÉK NAGYÚR

 

Árnyék Nagyúr hiába követel

s fenyeget - azt a bűnt még

nem követtem el.

 

Nem adja fel, nap mint nap megkísért,

és gyakran meginogtam,

ha sokat ígért.

 

Mennyivel könnyebb lehetne minden,

csak ne bízna oly nagyon

bennem az Isten.

 

Még nem követtem el... Arcom kigyúl... -

Szánakozó mosollyal

néz Árnyék Nagyúr.

ARS POETICA

 

Versem azé, aki elfogadja,

s azé is, ki olvasatlan hagyja.

Én nem dalolni sohasem bírtam,

és hit nélkül semmit le nem írtam.

Mert Valaki így akarja.

Valaki így akarja.

 

Valaki bennem mindent elrendez.

Vezet és késztet s nekem örvendez.

S ha magamban csak, de mindig Érte

születtek szavak, s tudom: megérte.

Mert Valaki mindig hallja.

Valaki mindig hallja.

IMÁDSÁG SZENVEDÉS UTÁN

 

Istenem, ne adj nekem gazdagságot,

hogy szeretni tudjam ezt a világot.

Valamiért mindig küzdenem kelljen,

hogy lelkem a hittel egyszer beteljen.

Fájjon a sorsom, hogy áldásként éljem,

mutass poklot, hogy egedet reméljem.

 

Üss, rángass engem, hogy jobban tanuljak,

adj szárnyakat, és vissza-visszahulljak.

Ne emelj fel, hagyd, hogy én felérjelek,

engedd, hogy adjak is, ne csak kérjelek.

És a Tiéd, ne az én akaratom

legyen meg, Uram, mert akkor feladom.

SEMMISÉG

 

Ilyen kis semmiért

rég nem fájt már a szívem... -

Csak Isten, aki ért,

és átlát minden rímen. -

De bármily kicsinyes,

a torkomat szorítja;

az Ármány szemfüles,

és kezében parittya.

Úgy sajog ez a seb,

mert lelkemen ütötte,

bagolynál csöndesebb

most sóhajaim röpte.

Hitvány kis kín, tudom,

de mégis majdnem sírok... -

És újra álmodom.

Újra homokba írok.

CSILLAGMORZSA                                                     

 

Mint éhes koldus, aki a földön                     

eldobott kenyérdarabra lel,                                     

s megköszöni a Gondviselésnek,                   

hogy mégsem hagyta egészen el,           

s amíg a kenyeret tisztogatja,                    

rátör egy emlék - belereszket -                    

és mintha volna szegetlen cipó,                  

ujjával rajzol rá keresztet... 

 

Így gyűjtöm én is két tenyerembe 

a csillagokból hulló morzsát, 

hogy minden felém küldött mosolyod 

áldottnak érezze a sorsát.

KARÁCSONY

 

Gyertyát gyújtok, ha itt az este

s nézem apró lángját, keresve

benne Karácsony szép titkait.

Most jó vagyok: most kérj valamit. 

                         ***

Szerettem volna én is egyszer

kerekre nyílt gyerekszemekkel

a csengettyű hívó szavára

benyitni a sötét szobába, 

hol a karácsonyfa ágain

ülnének ragyogva álmaim

a színes, fénylő díszek között,

és mintha a jóság költözött

volna az emberek szívébe,

úgy állanánk ott kéz a kézbe'

táncoló, aranyló fény alatt,

s e szent, békés, tűnő pillanat 

elringatná mind a lelkeket, 

dúdolnánk egyszerű éneket,

hallatszanának boldog imák,

áldott a fagyöngy, manna a mák...-

és vártam vágyva, türelmesen,

de nem lett belőle semmi sem.

Végül felnőttem, amíg vártam.

Mesevilágom jól bezártam.

                        ***

Azért egy lángot mégis gyújtok. 

Két üres kezet feléd nyújtok. 

Védj meg, Karácsony, jámbor dajkám, 

te bűvös dallam tündér ajkán!

TITINE

 

Van egy kopottas vackom,

egy gombszemű kis mackóm,

s felnőtt hiába lettem,

ma is itt van mellettem.

 

És van egy kissé csacska,

ám megkapó dalocska,

mi lelkünkhöz férkőzött -

az egész így kezdődött.

 

Ha gombszemébe néztem,

kis mackóm így becéztem

- ó, rímek, ó, refrének -:

neve lett Titínének.

 

S egy úr jött arra éppen,

ki bókolt mindenképpen,

s a bájos név hódított:

Titinének szólított.

 

Sok év elmúlt azóta,

de nem fakult a nóta -

emléke árral szemben

muzsikál a szívemben.

 

>> Chaplin dalát Márkus László énekelte magyarul - innen ered a Titine név. :)

 

MÉRLEG

 

Oda, a túlpartra át

(Kharón? Mihály?) ki visz?

Én nem tudom, ki vár ott...

Péter vagy Anubisz?

 

Bár szívem itt csatatér -

magamban még hiszek:

ha majd a tollhoz mérnek,

a könnyebb én leszek.

 

S ha lelkem igazsága

Istennek tán kevés,

akkor a teremtésem

egy égi tévedés.

A KÖLTÉSZET

 

"Költő vagyok - mit érdekelne

engem a költészet maga?"

Lelkem akkor is énekelne,

ha dalról sosem hallana.

 

Ösztön ez: hát teszem, amit kell.

Nem költő, csak irkász vagyok.

A létről én mit mondhatnék el? -

csupán mit létemmel hagyok.

 

A költészet nekem ajándék.

Ihlet a vágyam, nem babér.

Alkotás a szívbéli szándék,

s a megalkotott mű a bér.

 

A versírás magányos kaland:

egyedül szállni, mint a szél...

Mégis, kiben megpendül a lant,

az a Mindenséggel beszél.

 

Folyónak, fának, messzeségnek

szeretnék verset költeni,

szerelmet vallani az égnek,

a hold fényét felölteni,

 

és az ezüstös selyempalást

alól igézni színeket,

az elmúlásnak feltámadást,

a csendnek lágy, szép rímeket...

 

S az embereknek mit adhatnék? -

Hisz' mindünk lelke költemény.

Szeretném, hogyha úgy éreznék,

hogy a szívükből szólok én.

 

POET - Költészet napja

Pályázatra írt vers, amelynek ezzel a József Attila-idézettel kellett kezdődnie.

 

 

 


© Minden jog fenntartva.