Mindenség

"Valahol túl időn s teren

vizebb víz, sarabb sár terem..."

*****

ÚGY, MINT A FÁK

Úgy, mint ha fák

szólnak fákkal,

némán, de mégis

dúdollak én is,

s te dúdolsz engem,

itt tudlak bennem,

s te ott tudsz magadban,

mint kozmoszt a magban

tudnak a fák.

Kihűlt teák,

fénylő álmok,

csókolt imáink,

suttogó fáink

visznek, emelnek

égboltra jelnek,

hogy ringjunk a létben,

a Szép Rend keblében,

úgy, mint a fák.

VIHAR UTÁNI CSEND

Csak hallgatsz, Uram, vársz,

szelíden nézel és

ahogy előttem állsz,

rám tör egy késztetés,

megrendít, eláraszt,

feldúl mindent belül,

és nem adhat támaszt

más, csak Te egyedül...

És elzokogom azt,

hogy majdnem elvesztem

és bánatot fakaszt

minden bűnös tettem

szívemben... Elhoztam,

Uram, ments meg, szeress!

Amit én okoztam

Neked, ezerszeres

a fájdalom bennem...

Rázz fel, ahogy Sault,

segíts Pállá lennem!... -

Látod, megszabadult

lelkem a terhektől

és fényedbe simul...

A Te kegyelmedtől

az ember térdre hull.

HA VOLNA RÁD SZAVAM

Tudod, ha volna Rád

szavam, elmondanám,

hogy milyen vagy s hogy más

nincs is bennem talán.

Beethoven bús lelke

zenébe vonta azt

az örök szerelmet,

amellyel a tavaszt

vágyja minden élő;

de szám némán rebeg,

mert elmondhatatlan,

mi szívemben remeg.

Csillagos égbolt vagy,

bennem lengő béke,

Neked szőtt álmaim

holdfényes vidéke.

Te vagy a jó illat

s én szívlak magamba,

mint a madarakkal

daloló falomb a

boldogságot. Látod,

Te vagy minden javam.

Gyönyörű! Gyönyörű! -

És még sincs Rád szavam.

A REMETE BÚCSÚJA

Béke lakik bennem

most, hogy el kell mennem,

Uram.

Nem adhatom alább,

Tebenned visz tovább

utam.

Begyógyul mind a seb.

Nincs Nálad teljesebb

semmi.

Szép volt szent Művednek

részeként embernek

lenni.

Földi lét-emlékem

majd szabadon, kéken

száll fenn.

Búcsúm a sziklán egy

viruló ciklámen.

Ámen.

ECCE HOMO

Szép lelked bűnbe ha gázol,

az égből földig alázol -

mégis tőlem kéred az áldást.

Hatalmamtól elvakulva

alkottalak...Mea culpa!...

Magadtól várd csak a megváltást!

Nincs út az isteni körből -

arcom néz rád a tükörből:

én vagyok benned a Mindenség,

akár a cseppben a tenger.

Nézel rám: ímhol az ember...

Nézek rád: ímhol az istenség...

MÁRIA

Áldott az akarat, örvendezem benne!

Jószágok közt íme, bölcső lett a jászol

s ahogy nézlek, szentem, jövendölt világom,

felsejlik, hogy mindünk felett te vigyázol.

Pásztorok siettek hódolni tenéked,

felragyog egy csillag boldogságom éjén,

szavukat bevéstem emlékezetembe

s egyeztettem szívem legrejtettebb mélyén.

     Várva vártunk rád annyian,

     te vagy az életem, Fiam.

Nem lehetsz enyém úgy, mint egy földi gyermek,

legyen hát, amint kell, bárhogy fáj a szívem:

osztoznom kell rajtad, így rendelte Isten.

Elfogadom, látod, és követlek híven,

mert áldott vagyok én az asszonyok között

s te a Mester vagy, ki szeretetre térít.

Felragyog az Ige, világít - bár olykor

a hatalmas tömeg elbúsít és rémít...

     Várva vártunk rád annyian,

     te vagy az én utam, Fiam.

Elcsendesült minden. Az anya, ki voltam,

veled szenvedett és meghalt a kereszten.

Szolgálód vagyok már, országodba vágyom,

s égi kezedért a földit eleresztem.

Feltámadás híre árad a világra,

mint egykor a csillag fénye Betlehemre.

Felragyog az élet, új és örök élet,

áldott az akarat, örvendezem benne!

     Várva vártunk Rád annyian,

     Te vagy a Megváltónk, Uram.

MIATYÁNK

Miatyánk, aki vagy, Te Szép Rend,

legyen örökké szent a neved,

ünneplő szívem dadogását,

suta imám bántásnak ne vedd.

Igaznak vágyott szeretettel,

teljesnek remélt tisztasággal,

amilyen telhet egy embertől,

aki még küzd az én-világgal,

vigyázón, külön minden mástól,

mi létezik bennem s kívülem,

mindenek fölé felemelve,

úgy szólítalak meg, Istenem.

Tölts el és uralkodjál bennem,

hogy ne maradjon hely a rossznak,

ébreszd a szellemem s a lelkem,

amikor rontástól alusznak.

Add, hogy megsejtsem lenn a porban

a boldogságot, amit kínálsz,

ami vár Égi Országodban.

Azt tegyem mindig, amit kívánsz,

legyen meg a Te akaratod

s ne az enyém, a káosz, Uram.

Kozmoszod összhangja vezessen,

Te mutasd meg emberi utam.

Ne káprázat-elégedettség

legyen létem örömforrása,

hanem az áldott békességed,

szent szereteted áradása.

Ahogyan tudják törvényedet

a napok, holdak és csillagok,

ismerik tökéletességed,

ami lentről csoda és titok,

úgy tudjak én is elfogadni

s élni nap mint nap Igéd szerint.

Sötétben, fagyban, gyengeségben

fényességeddel táplálj megint.

Bocsáss meg minden meg nem tett jót,

bűnt és hibát és hadakozást,

miként magam is mindenkinek

elengedek minden tartozást.

És mondd, hogy látod, hiszek Benned,

ne tégy próbára, ha nem muszáj.

Épp elég kísértés az önzés,

a birtoklás, a vágy és viszály.

Szabadíts meg a gonoszságtól,

mindentől, mi méltatlan, hamis,

hogy világosságodat, Atyám,

ne csak értsem, de szolgáljam is.

Ámen

VALAHOL, TÚL AZ ITTENEN

Láttam az Istent. Semmi volt. 

Nem a szememmel láttam.  

De úgy éreztem akkor ott: 

végre hazataláltam.

Mi ragadott el, nem tudom.  

Valami szédült mámor...

a gyémánt-fényű zápor.

A Mindenséggel voltam egy:

a Halhatatlan Lélek.

Ó, bár el tudnám mondani,

hogy milyen az, ha élek!

Sohasem érzett boldogság!

Ujjongva kiabáltam:

"Láttam az Istent, emberek! 

Láttam az Istent! Láttam!"

Ragyogtam és repültem és

közben nevetve sírtam...

Átöleltem a Végtelent,

amennyire csak bírtam.

Mindennél szebb, hatalmasabb 

mágikus erő járt át, 

emlékké zúzta terhemet: 

az anyag súlyos jármát.

Igazabb ott a szeretet

és életebb az élet,

szerdább a szerda és a kék

az égszínkéknél kékebb.

Valahol, túl az ittenen

valódibb a valóság. -

Én láttam onnan szívemet:

alig van benne jóság.

 SZERELMEM AZ ÉG

Nap nászágyán vággyá váltam,

Csillag csókolt, Holddal háltam,

Égbolt, szép szeretőm,

borulj fölém teremtőn!

Szeress engem szerelemmé,

Terád nyíló tiszta szemmé,

dédelgess álmoddá,

ölelj engem áldottá!

Én vagyok - Te lehetnék...

Nem szólok - de szeretnék...

Törd át felszínemet,

szelídítsd meg szívemet!

Te uralkodj lelkem rendjén,

Te ragyogj át békém csendjén,

légy, míg benned lakom

Napom, Holdam, Csillagom!

MENNYEI FALFIRKA

Kizártál

Innen,

Istenem.

Tapasztalom, amit

Te nem.

Bár te vagy mindennek ura,

Engem gyűlölnek. Ez fura.

Lásd,

Érted

Pokolra

SZálltam,

Hozsánnakor

Arrébb álltam...

GYehennám telt házas megint;

Jól üzemel, terved szerint.

Figyellek: csak

Egy-két alak

Lézeng

Mennyezeted alatt.

Idő, cél és vágy már

Nincsen.

Dolog sincs, hisz' megvan minden.

Eltunyul a hívő lélek.

Nem így képzelt öröklétet.

Rizikós a halandóság:

Ezer veszély, nyűg és kórság.

Mégis, e "kettő az egyben",

Élni unottan, de kegyben,

Nem tesz jót az alkotónak.

No de másik opciónak -

Ylang ylang helyett kénnek -

Esélye sincs, szegénykének.

Lucifer nem ámít el lányregénnyel:

  "......................."    

(Olvasd össze a sorok kezdőbetűit!)

FELLEGEKEN TÚL

Még rám hajol, még óv a sátorég.

Ő tudja jól és én is tudom rég,

hogy valaha már jártam ott.

Különös volt a táj.

Emlékszem rá, amint ballagok -

lábnyomaim a csillagok.

Harcolok, mert bennem a béke dúl.

Szavak születnek nyughatatlanul.

Dallá válik a gondolat,

hárfát zönget az éj.

Repülni késztet az ámulat -

ismerős ez a mozdulat.

Mit keresek? Hogyan keresem meg?

Olyan, akár a hold:

érzem a létét. Rejtheti minden -

meglelem valahol!

Fellegeken túl, fellegen innen...

Ha egyszer menni kell,

vezessen majd az isteni emlék,

hogy onnan jöttem el.

Széles Tamás

ISTENTISZTELET

Igaz dicséreted lehet az Úrnak

szíved zugán fakadt szavad, imád,

ha kész kezed simítani a búnak

redőkbe ráncolódott homlokát,

ha millió ütemje egy napodnak

az égi jóra járja ritmusát,

s ha földi vágy-hadak elé tolulnak,

nem adsz esélyt felütni táborát,

belül a hála lángja is kigyullad,

s te eldalolsz egy néma glóriát.

Hálásan köszönöm Széles Tamásnak ezt a szép verset. ♥

JEL

Széles Tamásnak szeretettel

Rég elindultam már a meglelt úton,

honvágyam hajtott valami felé,

túl közönyön, túl gúnyon, háborúkon,

átbotladoztam életem felén.

Éreztem, hogy Ő van, tudtam, hogy vezet

s táplál belém szent igazságokat,

hittem, mert fogtam a megtartó kezet,

s megértettem a tanításokat.

És mégis!... Mégis!... Valami hiányzott:

egy égi jel, hogy merjek vallani.

December csendes éje legyen áldott!

Belülről kezdtem látni, hallani... -

Bárha meg-megállva az út peremén,

léptem ha kisebb, ha lassúbb, ha más:

ugyanazt a hívó Fényt követem én. -

Ébresztő hangod köszönöm, Tamás!

ALLELUJA

A reményvesztő alkonyok

fagyottak, szürkék, és konok

a tél. Még él a hit, de olyan fáradt...

Vackára tér és meglapul,

mécslángot bámul szótlanul,

mert fény és meleg most csak abból árad.

         Bennem újra

         - bárha bújva -

         mondd, ki súgja:

         alleluja?

És jönnek rémes reggelek,

és nem tudom, hogy ébredek,

vagy álmodom a világot köröttem.

De végül mégis szóra bír

kutyám vagy épp a gólyahír,

s a hold elold - megint napban fürödtem.

         Pendül újra

         lelkem húrja,

         zengi-búgja:

         alleluja!

S ha érzem, szállni volna jó,

mert sorsom süllyedő hajó,

egy kéz ragad meg s felhajít az égre.

Ott ráeszmélek boldogan,

hogy sosem vagyok egymagam,

és megtanulok hálát adni végre.

         Alleluja!

         Alleluja!

         Alleluja!

         Alleluja!

TITOK

Nézd, sír a Végtelen,

már nem remél megértést,

úgy fáj az értelem,

ha nem talál utat.

Mondd, lesz-e majd szavunk,

hogy feltegyünk egy kérdést?

És lesz-e még erőnk,

mely válaszért kutat?

Úgy hív a Végtelen,

mint messzeség a vándort,

félek, mert jól tudom,

a képzelet kevés.

Várok hát szüntelen

el nem jövő csodára;

egy nagy csodálkozás

csupán a létezés. 

VALAKI

Tengerek, rónák és hegyek

Amerre jár, ott én megyek

Végtelen s örök, mint az ég

Átjár, mint felleget a lég

Himnusz Ő, némán dúdolom

Amit Ő mond, én gondolom

Szomorúságát én érzem

Mosolyát nézem, csak nézem

Ahogyan tanít, úgy élek

Amíg Ő vezet, nem félek

Mikor varázsol, én teszem

Ő az Igaz és én hiszem