Remek versek

Kölcsey Ferenc: Himnusz (részlet) >>

Petőfi Sándor: Egy gondolat bánt engemet...>>

Petőfi Sándor: Arany Lacinak >>

Petőfi Sándor: Nemzeti dal (részlet) >>

Petőfi Sándor: Anyám tyúkja >>

Petőfi Sándor: János vitéz (részlet) >>

Dante Alighieri: A Pokol kapuja >>

William Shakespeare: LXXV. szonett >>

Arany János: Családi kör >>

Arany János: A walesi bárdok (részlet >>

Edgar Allan Poe: A holló >>

Radnóti Miklós: Nem tudhatom... (részlet) >>

Ady Endre: A ló kérdez >>

***

E. Mester

Kölcsey Ferenc: Himnusz (részlet)

 

Szent, szenteld meg nemzeted

kedvvel s eledellel,

kezed mentse, fedezze

veszedelem ellen!

Eleget verten legyen

egy szebb esztendeje -

mert eltelt ezredet s mely

lesz: levezekelte!

 

E. Mester

Petőfi Sándor: Egy gondolat bánt engemet...

 

Egy eszme sebez engemet:

fekve vesztem el lelkemet.

Leszek kert elernyedt levele, mert

rejtetten tetvekkel lepett e kert.

Egyet sercegve ellebben hevem

egy elfeledett, be nem telt helyen...

Szent Szellem, ne tedd ezt velem!

Lehessen szebb vesztem nekem!

Legyek teljesen felperzselt jegenye,

verjen, teperjen fergeteg ereje,

esetleg lehessek hegynek teteje,

mely eget rengetve repeszt lefele!... -

Ketrec egy nemzetnek se kell;

tettek mezeje lesz e hely,

s lelkesen lengetnek veres lepleket,

melyekre nemes, szent jelet festenek:

"Egyetemes Elv!"

Zengjen messze el,

zengjen keletre meg vele szembe,

s mennek fegyveres veszedelembe:

ez legyen helyem,

melyen elesem.

E helyt fessen veresre zsenge testnedvem,

s e kegy esetleg enged egyet rebegnem,

nyelje el ezt penge zengzete csengve,

zenejel recsegve s fegyverek rengve,

s tetemem felett

felhergelt pejek

menjenek sebesen, nyertesen, tettre fel,

s engem sebzetten e sereg lepjen el... -

Szedje fel szerte hevert testemet

egyszer egy perc, mely engem eltemet,

s mely emelkedett keserv-zene mellett

pehely-selyem nemzetjeleket lenget,

s jeles embereket elfednek egybe,

melyek nevedben estek el, Szent Eszme!

 

E. Mester

Dante Alighieri: A Pokol kapuja

 

Velem mehetsz be e kegyetlen helyre,

jer, elvezetlek, merre nem nevetnek,

legbeljebb, elveszett lelkek telke ez.

Mesterem egyetemes Elv vezette;

Szent Eszme ereje emelt engemet,

eleve Szeretet s legfentebb Elme.

Nem teremtem egyszerre egyebekkel,

de egy lettem ezen egyetleneggyel:

perccel, mely egyetlenszer sem pereg le,

nem telve leszek vele egyetemben.

Te, erre bemenve tedd esdekleted

teljesen le, mert befellegzett neked!

 

E. Mester

William Shakespeare: LXXV. szonett

 

Testemnek te kenyeret jelentesz,

s kertnek zsenge szert, mely esett szertelen;

lelkemmel versengek, vesztem ez lesz:

rejtem e becset - s rettegek: nem lelem.

Eszem repesve lebeg fellegekben,

s reszketek: e perc elvesz, eltemet;

nekem lehess te, egyszer ezt esengem,

s menten ezt: ezrek epekedjenek.

Teljesen betelve delejeddel

remegve lesem szemed: rebben-e?

Egyetlenegy ez, nem lehet s nem kell

szerelem, mely nem tebenned ered.

    Szent helynek egere s fejedelem -

    letepert e szesz, de egyre nyelem.

 

E. Mester

Arany János: Családi kör

 

Este lett, este lett, el-elcsendesednek,

fekete lepel rejt eperlevelet s leng,

csepp szerzet zeng, reppen merev szerkezetnek,

nyekken egyet feje, s erre persze csend lett.

Lehet ez? Lent e hely ezerfele menne:

renyhe, telt brekkencsek szertehemperednek.

Beste est-egere rebben egyre le-fel,

levert emeleten pelyhes szerzet perel.

 

Kertben feldereng egy tehene e helynek,

melyet ember neje eme percben fejt meg;

csendesen eszeget, engedelmes, kezes -

gyereke meg enne, s heveskedve jelez.

Egerek veszte megy - nem kerget legyet, rest -,

settenkedve megyen, teste kecsesen fest.

Les megmerevedve, egyszerre fenn terem,

s elszelel befele egy befedett helyen.

 

Nem elreteszelt hely ez, perzselt melege

cserje fele jelez kedvesen: "Gyere be!"

Keresztben hever egy termetes, meglett eb,

heverhet, mert eme helyen eleget tett.

Bent embernek neje tejet rendezget el,

esdekel gyermeke, s enged egy nyelettel;

s ezzel gyermekekkel keveredve megyen -

estre kelve egen fenn Szelene legyen.

 

Egy menyecske tesz-vesz, meleget serkentve,

kezdetnek gyermeke s egyletnek legszebbje.

Feszesre tett kelme, pendelye nem feslett -

jeles reggelre kel, erre fel egyenget.

Szerte gyereksereg mese mellett hemzseg,

s rengeteg kezecske eledelt szemelget.

Leszedett felesleget vetnek melegre,

melynek heve lebeg kerekded fejekre.

 

Legcseppebb levente kenyeret eszeget

s perzseletet lenget, tekerve jeleket.

Eggyel fentebb gyerek szeme jegyzetbe les;

"Engem nem lepne meg, ez egyszer perjel lesz!"

Ember, mely nemzette, emlegette egyre -

de gyermeke nem szent esdeken merengne;

zengzetek meg versek, ez, melyeket szeret,

s ebben mesterkedve zsenge verset szerez.

 

Peng egyet kert-eke, mert ez egylet feje

letette, s cekkere szegre lett helyezve,

de csemetekezek keresgetnek benne;

egy szeletke zsemle, hej, be remek lenne!

Meglelve megretten: beste szerzetet sejt... -

Dejszen eme cekker selymes-kedveset rejt!

Le sem fekszenek, mert e szerzet helyeske,

melyet levelekkel etetnek degeszre.

 

Egylet feje elejt egy "Kellemes estet!"

s letelepedve nyer enyhet terhelt teste,

melyet szennyes lenmez fed, s ebbe lett kenve

gereben-erezett feje cseppent nedve.

De feszes lesz menten, mert szemet legeltet

csemeteseregen, mely lebzsel, s emellett

terheket feledve felleget ereget,

kellemes csevejjel neje vele nevet.

 

De kedvese nem rest, tesz-vesz, rend kell legyen:

embere elejbe eledelt kell tegyen.

Bentre szerkezetet helyez, s erre tesz le

eledelt (melyeket hercegek nem esznek).

Nej s gyermek eleget evett egyetemben,

de embere rendelkezett: "Gyere, kedves!

Kellemesebb ennem veletek egyszerre." -

s egy-egy gyereknek szel esteledelt egyre.

 

"Reteszt veregetnek? Eredj, lesd meg, lelkem!

Egy elesett lehet, fekhelyet nem lelten.

Beeresztem, hejszen megtehetem, nemde?

Eleget szenvedett rendre elkergetve..."

Erre gyermeke egy szerzetet vezet be:

szedett-vedett, sebzett, megnyesett levente.

"Kellemes estet kendteknek s ez embernek!

Kegyelmet e helynek s benne eledelnek!"

 

Ember meg felelte: "Legyen kedve benne!

Szedjed tele, szentem, meg ne kevesedjen!"

Ezzel helyet enged kedvesen terelve,

s ez belemegy, de egy cseppet restellkedve.

Lett bezzeg keletje csemegeremeknek,

s cseberrel mert levet eleget nyelhetnek.

Terefere nem megy, csendben eszegetnek,

jellegzetes rendje ez eme nemzetnek.

 

Befejezve egyszer eme esteledelt

e szende levente egyszerre merszre lelt,

nyelve megered, kezdetben csergedezve,

de egyre messzebb megy terjedelmesedve.

** Erre eszesb gyerek jegyzeteket letesz,

belefeledkezve nesz-szerveket hegyez,

de mert egyszer-egyszer megreked e rege,

menten esd: "Legyen egy mese, kezdjen bele!"

 

"Nem mese ez, gyermek." - feddte meg egyletfej,

s erre ez esmeg egy fejezetet kezd el. **

 

* Felemleget lelkes, keserves tetteket,

keble remeg s feje beleveresedett.

Embereket nevez meg nedves szemekkel:

messze, rejtve tengett, senyvedett ezekkel.

Epekedett egyre szeretett, szent helyre;

ment, ment... de nehezen keveredett erre. *

 

Teljes egylet csendes kegyelettel leste,

de menyecske leste legbennfentesebben.

Leplezve - kettesben - feleletet keres:

vele egy test-egy nedv gyerek merre lehet?

Nem egy esztendeje nevelget egy tervet:

elkelne... De e perc vele lenne teljes. -

 

Este lett, este lett, nem perzsel meleg se,

egyet-egyet lebben, pernye pereg benne.

Gyerekek fekszenek el-elszenderedve,

egy leejtett fejjel, nejre telepedve.

Levente se fecseg, helyette elmereng,

egerek veszte meg kellemesen berreng.

Letesznek fekhelynek szedett-nyesett gyepet,

s egy fekete szerzet csendesen cerreget.

 

** A javított változat, amit a Költő később sem álított vissza.

* Az eredeti sorok.

 

E. Mester

Edgar Allan Poe: A holló

 

Egyszer reggelre derengve,

kerevetre telepedve,

jeles-becses jegyzet felett

erre-merre ment kezem.

Terhelt fejemet leszegem,

s erre csendben egyet rezeg,

sejtelmesen egyet recseg,

neszez betett reteszem.

"Ember lesz ez" - ezt rebegtem -,

"ez neszez e reteszen;

          egyebet nem sejthetek..."

 

Telek kezdete, december,

melyet nem kedvelhet ember,

fed fekete, renyhe tenger

s megfest veres perzselet.

Lelkemet el ne veszejtsem,

este jegyzethez tereltem;

mert elment s el kell felejtsem

egyetlenem, kedvesem,

mert felesleges keresnem:

mennybe ment fel kedvesem -

          lent nem leledz neve sem.

 

De meglebben lenge kelme,

megrezzen remegve selyme...

Rettenetem penge hegye,

s belemetszett mellembe;

remegve lesek, de egyre

ver mellem nem csendesedve:

"Erre vetett ember lehet,

reteszemen ez neszez,

eltekergett ember lehet,

reteszemen ez kezez -

          egyebet nem sejthetek."

 

Egyszerre merszemre leltem,

s felkeverten ezt hebegtem:

"Kedves ember, esetleg nej,

merengtem, ne neheztelj!

Elernyedten szenderegtem,

s nem keltett fel menten engem -

mert egy gyenge, elcsent nesz ez -,

csendben reccsent e retesz."

S megemelem reteszemet

reszketve, szerteles szemem:

          est - nem lelek egyebet.

 

Meresztem szemem ez estbe,

elmebetegen, keresve,

szesz-leverten, megveszetten

e fekete estelen.

Szellemeknek perce csendes,

nyelvemen neve: "Te, Kedves..."

S erre csere-nesz felelget,

feleselget kedvesen,

messze rezeg: "Jer, te, jer, te,

erre, erre, Kedvesem!" -

          Zengzet, de nem eleven.

 

Meszelt lett fejem, bementem,

testnedvem meg pezsgett bennem,

mert esmeg egy retesz reccsen

rekedten les-kereten.

"Meg kell lelnem, kecmec nem lesz,

mely szerzet lehet, mely tesz-vesz,

pepecsel les-keretemen,

e percben megkeresem.

Csendesedj, eszement kebel,

mert menten megkeresem:

          szelek zengnek - ez leszen."

 

Teret engedek s keretben

egy gellert vett test bereppen,

pelyhe fekete teljesen,

s megy kegyesen, peckesen.

Lehetetlent nem lel ebben:

fergetegesen belebben,

s bent egy cement testre megyen,

terpeszkedve e lesen,

cement fejre telepedve

tesped, tesped e lesen:

          de egyebet nem teszen.

 

Kezdetben ezen nevettem,

hejszen beszenesedetten

gegnek tetszett e szegleten,

s nevettem e helyzeten:

"Pelyhed nem fess, de mert feslett,

fergeteg-vert beste szerzet,

egy peches egyednek festesz.

Felelj, engem keresel?

Mely neven neveznek lentebb

veszett lelkek, kedveske?"

          Ezt felelte: "Egyszer se."

 

Meglepett, mert ember-nyelven

kerepelt velem perelve -

cseveg, szentemre, cserfesen -,

de nem felelt rendesen.

Ejnye, ferde eme helyzet,

egy rekedtes beste szerzet

este egyszerre bereppen,

de nem lehet terve sem,

cement fejen terpeszkedve

nem lehet egy terve sem,

          neve meg ez: "Egyszer sem."

 

S engem lesett rezzenetlen

tejfestette merev testen,

s e csevelyben lelke rezgett,

reszketett sejtelmesen...

Nem nyelvel, tesped meredten,

meg se rezzen, meg se retten,

erre csendben ezt rebegtem:

"Egy perc s nem lesz ez jelen,

percek telnek, delej sem lesz,

nem lesz jelen e perc sem." -

          Erre felelt: "Egyszer sem."

 

Megszeppentem eme nyegle,

de nem teljes feleletre;

"Eszetlen ez" - mentegettem -,

"nem felelhet rendesen."

Ezt egy ember nevelhette

ez egyetlen feleletre,

melynek lelke egyebet sem

nyekergett keservesen.

S e szerzetben szenved lelke,

nyekereg keservesen,

          mert nem lehet: "Egyszer sem."

 

Egyet-egyet felnevettem

e fekete retteneten,

s vele szemben elhevertem

kellemes kereveten.

Kezem tett-vett kelme-selymen,

ernyedt percek teltek csendben,

s merengtem: mely elme leshet

e delejes szemeken,

szeme szememre szegezve

s engem les delejesen,

          emlegetve: "Egyszer sem."

 

Lestem e fekete pelyhest

feszengve, mert szeme teljes

ereje metszett keblembe,

s perzselt e megfent penge.

Elnyelt engem kerevetem,

egyre messzebb mennyezetem,

ez meg lengedezve kereng,

hevem sercegve dereng,

s mellettem legyezget egyre

rebegtetve csepp hevem

          s eh, nem megy el egyszer sem!

 

S egyszerre egek seregje

szent felleget eregetve

megjelent, s ment zengedezve,

csengve ment e menny-menet!

"Szentek Szentje, segedelmed

ellep engemet; kegyelmed

enged engem elfelednem,

eltemetnem kedvesem,

elfelednem, eltemetnem

nem eleven jegyesem!"

          S erre felelt: "Egyszer sem."

 

"Mester! Felelj nekem" - esdek -,

"lehetsz te szent, lehetsz beste,

melyet vezetett ez este

tenhelyemre cselesen!

Felelj nekem! E teremben

szellemekkel verekedtem,

ehelyt rettenet veszejt el -

nem lesz sebemre kenet?

Beteg keblem nem lesz mentve?

Nem lesz egy csepp enyhe sem?"

          S ezt felelte: "Egyszer sem."

 

"Mester! Felelj nekem, esdek,

lehetsz te szent, lehetsz beste,

esdek neked Szent Szellemre,

felelj nekem kegyesen!

Meglelhet-e egyszer engem

jegyesem, mely mennyben repdes,

lesz-e keblemre helyezve

szerelmesemnek feje?

Lesz-e keblemre helyezve

elvesztett szerelmesem?"

          Ezt felelte: "Egyszer sem."

 

"Fene egyen meg, te beste,

eredj menten melegebbre!" -

fenyegettem felhergelten.

"Vesszen lelked messze lent!

Egy pelyhed se tedd le, menj el,

kerepleteddel ne terhelj,

neked recsegj, nekem nem kell!

Hess, ne legyen jeled sem!

Eredj hegyes fegyvereddel,

hess, ne legyen jeled sem!"

          Ezt felelte: "Egyszer sem."

 

S eme beste meg se rezzen,

engem les meredten egyre,

cement testen les szenvtelen,

perzsel fekete szeme.

Mereven egy elszendergett

delejes est-szellemnek fest;

s lent egy keskeny szelet dereng,

heve gyenge, csendje leng...

Egyre testesebb ez este,

terjed egyre csendesen,

          s nem lesz reggel - egyszer sem!

 

E. Mester ☺

Ady Endre: A ló kérdez

 

Pejemre vert lemezt nem szegeznek.

Be szerencse, engem nem szeretnek.

Tekergek egyenetlen terepen,

s merre megyek? - ezt meg nem felelem.

 

Csetlek, s mert hely s perc egyre elhessen,

megrezzen egyszer-egyszer deresem,

s felvetett fejjel mereng s elemez:

ejnye, tens ember, merre vezet ez?

 

E. Mester

Petőfi Sándor: János vitéz (részlet)

 

Hevesen perzsel le egek fejedelme

kerge sereg mellett egy zsenge emberre.

Feleslegesen vet kegyetlen meleget,

ezen egyed keble termel bent eleget.

 

Szerelemre gerjedt melle szerkezete;

terel, merre kertek legmesszebb szeglete,

e telken serege szerte ered s legel,

emberke meg gyepen, meleg mezen hever.

 

Tenger selymes kehely lengedez mellette,

de ezeket szeme egyszer sem kereste,

nem messze e helyhez meder leve ered,

szeme kerekedve csermely fele mered.

 

E. Mester

Petőfi Sándor: Nemzeti dal (részlet)

 

Kelj fel, Kerecsen embere! Nemzet jelez neked: gyere!

Jelenben kell cselekedned: ezen percet el ne engedd!

Senyvedsz-e leszegett fejjel?

Felemelkedsz? - Erre felelj!

Nemzetemet Szent Szellemre

esketem, esketem:

nem lesz fegyenc egy percre sem! --...

 

E. Mester

Radnóti Miklós: Nem tudhatom... (részlet)

 

Nem sejthetem, egyeseknek egyebet jelent-e;

nekem kezdetem, eleve hely e megperzselt, csepp szeglet,

gyermeklelkemnek messzelebbent kertje.

Benne nevelkedtem - jegenye gyenge vesszeje -

s egyszer benne lehessen testem eltemetve.

Mert ez helyem.

 

E. Mester

Arany János: A walesi bárdok (részlet)

 

Ed Excellence, felkent fejes kese gebe felett nyeregben terpesztve menetel.

Szemre veszem - jelentette be -, eleget nyerek-e Velszen.

Lelek-e benne terjedelmes csermelyt, s terepet, melyen nemes eledel terem?

Nevel-e telt gyepet e megye, melyet kedvtelve legelhet terelt szerzetek serege?

Serkentette-e jeles emberek e helynek szentelt veres nedve, melyet belecsepegtettem?

S ezek, e teremtett egyedek lelkesednek-e rendesen - rendeletemnek megfelelve -

tehenekkel egyetemben, eke mellett meggebedve?

 

E. Mester

Petőfi Sándor: Anyám tyúkja

 

Ej, pettyezett pelyhes szerzet,

e helyen bent lelem kendet?

Szentek Szentje kegyes veled,

felemelte helyzetedet.

 

Fel-le repdesel lezseren

veretes rekeszfedelen,

feleselgetsz rekedtesen,

s nem hessentenek el. Nem, nem!

 

Szeretgetve megetetnek,

kedveznek gerle-begyednek,

te meg kenderben szemezgetsz,

fejedelem sem teng szebben.

 

Ne feledje: jeleskedjen,

eme becsnek megfeleljen;

termeljen kend telten, fessen,

s ne keveset ejtegessen!

 

Kedves ebem, ezt megjegyezd,

nesz-szervedet egyre hegyezd,

sereg hete ver e kebel,

emberesen teszel-veszel.

 

El nem vetemedhetsz, Zsemle,

szemed ne vesd e pelyhesre!

Legyen neked kedvelt szerzet...

Szentem egyebet nem szerzett.

 

E. Mester

Petőfi Sándor: Arany Lacinak

 

Gyerek, te!

Veszed-e?

Jer erre,

jer, mert jelzek,

szedte-vette,

fenekedre telepedj le,

s ne kecmeregj, mert testedre

veres jelet teszek!

Nesze!

Kellett ez?

Csend! Ne ellenkezz!

Nyelved berekeszd,

nesz-szerved hegyezd,

engedj teret befele,

s meglesheted, mely szerzet

reppen be fejedbe...

Csecsebecse lepke.

Pettyes lepke, csepp mese,

gyerekfejbe eredj be!



Egy ember, pedert pehellyel,

elment egyszer egy veremhez.

De nem lelt levet vederben,

erre vette s telemerte.

Mely terv vezette,

mert telemerte

eme vedret?

Nyeldekelne

levet esetleg egy kert?

Ember nyelne?... Ez se nyert! -

Tele vedret felemelve

elmenetel egy gyepesre,

s ezt rendesen szemre vette.

Ejnye, szeme merre keres?

Delejes hevet, mely lebeg?

Dejszen ezt lesett eleget...

Messzebb egy szent emeletet?

Dejszen nem lel ezen jelet...

Esetleg egy embert,

mely egy szedet kendert

nedves helyre tesz be?

Nem vezette ez se.

Meglehet...? De

ebzengette!

Nem kertelek, egye fene:

mely terv terelte e helyre?

Mely tettre vetemede?

Verem-pele kellene.

Erre less!

Hej, be sebes!

Echte cseles!

Elszelel,

benn terem,

seperc se kell,

beljebb seper.

Bezzeg ez ember se rest,

megy sebesen egyenest

csepp veremhez,

s belefreccsent

egy veder levet.

Menten tele lett.

Pech! E nedv ellepte.

Egy keveset nyelte;

kelletlen, de felkecmereg,

pendelye nedves, csepereg.

Veszte lett eme kelepce,

ember vette s felemelte...

S e helyt leledz

kezemben ez:

mert e szerzett

pele-szerzet

egy teveled, gyerekem!

 

E. Mester

 

***

 

 


© Minden jog fenntartva.