|
Remek versek Kölcsey Ferenc: Himnusz (részlet) >> Petőfi Sándor: Egy gondolat bánt engemet...>> Petőfi Sándor: Arany Lacinak >> Petőfi Sándor: Nemzeti dal (részlet) >> Petőfi Sándor: Anyám tyúkja >> Petőfi Sándor: János vitéz (részlet) >> Dante Alighieri: A Pokol kapuja >> William Shakespeare: LXXV. szonett >> Arany János: A walesi bárdok (részlet >> Radnóti Miklós: Nem tudhatom... (részlet) >> ***
Kölcsey Ferenc: Himnusz (részlet)
Szent, szenteld meg nemzeted kedvvel s eledellel, kezed mentse, fedezze veszedelem ellen! Eleget verten legyen egy szebb esztendeje - mert eltelt ezredet s mely lesz: levezekelte!
Petőfi Sándor: Egy gondolat bánt engemet...
Egy eszme sebez engemet: fekve vesztem el lelkemet. Leszek kert elernyedt levele, mert rejtetten tetvekkel lepett e kert. Egyet sercegve ellebben hevem egy elfeledett, be nem telt helyen... Szent Szellem, ne tedd ezt velem! Lehessen szebb vesztem nekem! Legyek teljesen felperzselt jegenye, verjen, teperjen fergeteg ereje, esetleg lehessek hegynek teteje, mely eget rengetve repeszt lefele!... - Ketrec egy nemzetnek se kell; tettek mezeje lesz e hely, s lelkesen lengetnek veres lepleket, melyekre nemes, szent jelet festenek: "Egyetemes Elv!" Zengjen messze el, zengjen keletre meg vele szembe, s mennek fegyveres veszedelembe: ez legyen helyem, melyen elesem. E helyt fessen veresre zsenge testnedvem, s e kegy esetleg enged egyet rebegnem, nyelje el ezt penge zengzete csengve, zenejel recsegve s fegyverek rengve, s tetemem felett felhergelt pejek menjenek sebesen, nyertesen, tettre fel, s engem sebzetten e sereg lepjen el... - Szedje fel szerte hevert testemet egyszer egy perc, mely engem eltemet, s mely emelkedett keserv-zene mellett pehely-selyem nemzetjeleket lenget, s jeles embereket elfednek egybe, melyek nevedben estek el, Szent Eszme!
Dante Alighieri: A Pokol kapuja
Velem mehetsz be e kegyetlen helyre, jer, elvezetlek, merre nem nevetnek, legbeljebb, elveszett lelkek telke ez. Mesterem egyetemes Elv vezette; Szent Eszme ereje emelt engemet, eleve Szeretet s legfentebb Elme. Nem teremtem egyszerre egyebekkel, de egy lettem ezen egyetleneggyel: perccel, mely egyetlenszer sem pereg le, nem telve leszek vele egyetemben. Te, erre bemenve tedd esdekleted teljesen le, mert befellegzett neked!
William Shakespeare: LXXV. szonett
Testemnek te kenyeret jelentesz, s kertnek zsenge szert, mely esett szertelen; lelkemmel versengek, vesztem ez lesz: rejtem e becset - s rettegek: nem lelem. Eszem repesve lebeg fellegekben, s reszketek: e perc elvesz, eltemet; nekem lehess te, egyszer ezt esengem, s menten ezt: ezrek epekedjenek. Teljesen betelve delejeddel remegve lesem szemed: rebben-e? Egyetlenegy ez, nem lehet s nem kell szerelem, mely nem tebenned ered. Szent helynek egere s fejedelem - letepert e szesz, de egyre nyelem.
Arany János: Családi kör
Este lett, este lett, el-elcsendesednek, fekete lepel rejt eperlevelet s leng, csepp szerzet zeng, reppen merev szerkezetnek, nyekken egyet feje, s erre persze csend lett. Lehet ez? Lent e hely ezerfele menne: renyhe, telt brekkencsek szertehemperednek. Beste est-egere rebben egyre le-fel, levert emeleten pelyhes szerzet perel.
Kertben feldereng egy tehene e helynek, melyet ember neje eme percben fejt meg; csendesen eszeget, engedelmes, kezes - gyereke meg enne, s heveskedve jelez. Egerek veszte megy - nem kerget legyet, rest -, settenkedve megyen, teste kecsesen fest. Les megmerevedve, egyszerre fenn terem, s elszelel befele egy befedett helyen.
Nem elreteszelt hely ez, perzselt melege cserje fele jelez kedvesen: "Gyere be!" Keresztben hever egy termetes, meglett eb, heverhet, mert eme helyen eleget tett. Bent embernek neje tejet rendezget el, esdekel gyermeke, s enged egy nyelettel; s ezzel gyermekekkel keveredve megyen - estre kelve egen fenn Szelene legyen.
Egy menyecske tesz-vesz, meleget serkentve, kezdetnek gyermeke s egyletnek legszebbje. Feszesre tett kelme, pendelye nem feslett - jeles reggelre kel, erre fel egyenget. Szerte gyereksereg mese mellett hemzseg, s rengeteg kezecske eledelt szemelget. Leszedett felesleget vetnek melegre, melynek heve lebeg kerekded fejekre.
Legcseppebb levente kenyeret eszeget s perzseletet lenget, tekerve jeleket. Eggyel fentebb gyerek szeme jegyzetbe les; "Engem nem lepne meg, ez egyszer perjel lesz!" Ember, mely nemzette, emlegette egyre - de gyermeke nem szent esdeken merengne; zengzetek meg versek, ez, melyeket szeret, s ebben mesterkedve zsenge verset szerez.
Peng egyet kert-eke, mert ez egylet feje letette, s cekkere szegre lett helyezve, de csemetekezek keresgetnek benne; egy szeletke zsemle, hej, be remek lenne! Meglelve megretten: beste szerzetet sejt... - Dejszen eme cekker selymes-kedveset rejt! Le sem fekszenek, mert e szerzet helyeske, melyet levelekkel etetnek degeszre.
Egylet feje elejt egy "Kellemes estet!" s letelepedve nyer enyhet terhelt teste, melyet szennyes lenmez fed, s ebbe lett kenve gereben-erezett feje cseppent nedve. De feszes lesz menten, mert szemet legeltet csemeteseregen, mely lebzsel, s emellett terheket feledve felleget ereget, kellemes csevejjel neje vele nevet.
De kedvese nem rest, tesz-vesz, rend kell legyen: embere elejbe eledelt kell tegyen. Bentre szerkezetet helyez, s erre tesz le eledelt (melyeket hercegek nem esznek). Nej s gyermek eleget evett egyetemben, de embere rendelkezett: "Gyere, kedves! Kellemesebb ennem veletek egyszerre." - s egy-egy gyereknek szel esteledelt egyre.
"Reteszt veregetnek? Eredj, lesd meg, lelkem! Egy elesett lehet, fekhelyet nem lelten. Beeresztem, hejszen megtehetem, nemde? Eleget szenvedett rendre elkergetve..." Erre gyermeke egy szerzetet vezet be: szedett-vedett, sebzett, megnyesett levente. "Kellemes estet kendteknek s ez embernek! Kegyelmet e helynek s benne eledelnek!"
Ember meg felelte: "Legyen kedve benne! Szedjed tele, szentem, meg ne kevesedjen!" Ezzel helyet enged kedvesen terelve, s ez belemegy, de egy cseppet restellkedve. Lett bezzeg keletje csemegeremeknek, s cseberrel mert levet eleget nyelhetnek. Terefere nem megy, csendben eszegetnek, jellegzetes rendje ez eme nemzetnek.
Befejezve egyszer eme esteledelt e szende levente egyszerre merszre lelt, nyelve megered, kezdetben csergedezve, de egyre messzebb megy terjedelmesedve. ** Erre eszesb gyerek jegyzeteket letesz, belefeledkezve nesz-szerveket hegyez, de mert egyszer-egyszer megreked e rege, menten esd: "Legyen egy mese, kezdjen bele!"
"Nem mese ez, gyermek." - feddte meg egyletfej, s erre ez esmeg egy fejezetet kezd el. **
* Felemleget lelkes, keserves tetteket, keble remeg s feje beleveresedett. Embereket nevez meg nedves szemekkel: messze, rejtve tengett, senyvedett ezekkel. Epekedett egyre szeretett, szent helyre; ment, ment... de nehezen keveredett erre. *
Teljes egylet csendes kegyelettel leste, de menyecske leste legbennfentesebben. Leplezve - kettesben - feleletet keres: vele egy test-egy nedv gyerek merre lehet? Nem egy esztendeje nevelget egy tervet: elkelne... De e perc vele lenne teljes. -
Este lett, este lett, nem perzsel meleg se, egyet-egyet lebben, pernye pereg benne. Gyerekek fekszenek el-elszenderedve, egy leejtett fejjel, nejre telepedve. Levente se fecseg, helyette elmereng, egerek veszte meg kellemesen berreng. Letesznek fekhelynek szedett-nyesett gyepet, s egy fekete szerzet csendesen cerreget.
** A javított változat, amit a Költő később sem álított vissza. * Az eredeti sorok.
Edgar Allan Poe: A holló
Egyszer reggelre derengve, kerevetre telepedve, jeles-becses jegyzet felett erre-merre ment kezem. Terhelt fejemet leszegem, s erre csendben egyet rezeg, sejtelmesen egyet recseg, neszez betett reteszem. "Ember lesz ez" - ezt rebegtem -, "ez neszez e reteszen; egyebet nem sejthetek..."
Telek kezdete, december, melyet nem kedvelhet ember, fed fekete, renyhe tenger s megfest veres perzselet. Lelkemet el ne veszejtsem, este jegyzethez tereltem; mert elment s el kell felejtsem egyetlenem, kedvesem, mert felesleges keresnem: mennybe ment fel kedvesem - lent nem leledz neve sem.
De meglebben lenge kelme, megrezzen remegve selyme... Rettenetem penge hegye, s belemetszett mellembe; remegve lesek, de egyre ver mellem nem csendesedve: "Erre vetett ember lehet, reteszemen ez neszez, eltekergett ember lehet, reteszemen ez kezez - egyebet nem sejthetek."
Egyszerre merszemre leltem, s felkeverten ezt hebegtem: "Kedves ember, esetleg nej, merengtem, ne neheztelj! Elernyedten szenderegtem, s nem keltett fel menten engem - mert egy gyenge, elcsent nesz ez -, csendben reccsent e retesz." S megemelem reteszemet reszketve, szerteles szemem: est - nem lelek egyebet.
Meresztem szemem ez estbe, elmebetegen, keresve, szesz-leverten, megveszetten e fekete estelen. Szellemeknek perce csendes, nyelvemen neve: "Te, Kedves..." S erre csere-nesz felelget, feleselget kedvesen, messze rezeg: "Jer, te, jer, te, erre, erre, Kedvesem!" - Zengzet, de nem eleven.
Meszelt lett fejem, bementem, testnedvem meg pezsgett bennem, mert esmeg egy retesz reccsen rekedten les-kereten. "Meg kell lelnem, kecmec nem lesz, mely szerzet lehet, mely tesz-vesz, pepecsel les-keretemen, e percben megkeresem. Csendesedj, eszement kebel, mert menten megkeresem: szelek zengnek - ez leszen."
Teret engedek s keretben egy gellert vett test bereppen, pelyhe fekete teljesen, s megy kegyesen, peckesen. Lehetetlent nem lel ebben: fergetegesen belebben, s bent egy cement testre megyen, terpeszkedve e lesen, cement fejre telepedve tesped, tesped e lesen: de egyebet nem teszen.
Kezdetben ezen nevettem, hejszen beszenesedetten gegnek tetszett e szegleten, s nevettem e helyzeten: "Pelyhed nem fess, de mert feslett, fergeteg-vert beste szerzet, egy peches egyednek festesz. Felelj, engem keresel? Mely neven neveznek lentebb veszett lelkek, kedveske?" Ezt felelte: "Egyszer se."
Meglepett, mert ember-nyelven kerepelt velem perelve - cseveg, szentemre, cserfesen -, de nem felelt rendesen. Ejnye, ferde eme helyzet, egy rekedtes beste szerzet este egyszerre bereppen, de nem lehet terve sem, cement fejen terpeszkedve nem lehet egy terve sem, neve meg ez: "Egyszer sem."
S engem lesett rezzenetlen tejfestette merev testen, s e csevelyben lelke rezgett, reszketett sejtelmesen... Nem nyelvel, tesped meredten, meg se rezzen, meg se retten, erre csendben ezt rebegtem: "Egy perc s nem lesz ez jelen, percek telnek, delej sem lesz, nem lesz jelen e perc sem." - Erre felelt: "Egyszer sem."
Megszeppentem eme nyegle, de nem teljes feleletre; "Eszetlen ez" - mentegettem -, "nem felelhet rendesen." Ezt egy ember nevelhette ez egyetlen feleletre, melynek lelke egyebet sem nyekergett keservesen. S e szerzetben szenved lelke, nyekereg keservesen, mert nem lehet: "Egyszer sem."
Egyet-egyet felnevettem e fekete retteneten, s vele szemben elhevertem kellemes kereveten. Kezem tett-vett kelme-selymen, ernyedt percek teltek csendben, s merengtem: mely elme leshet e delejes szemeken, szeme szememre szegezve s engem les delejesen, emlegetve: "Egyszer sem."
Lestem e fekete pelyhest feszengve, mert szeme teljes ereje metszett keblembe, s perzselt e megfent penge. Elnyelt engem kerevetem, egyre messzebb mennyezetem, ez meg lengedezve kereng, hevem sercegve dereng, s mellettem legyezget egyre rebegtetve csepp hevem s eh, nem megy el egyszer sem!
S egyszerre egek seregje szent felleget eregetve megjelent, s ment zengedezve, csengve ment e menny-menet! "Szentek Szentje, segedelmed ellep engemet; kegyelmed enged engem elfelednem, eltemetnem kedvesem, elfelednem, eltemetnem nem eleven jegyesem!" S erre felelt: "Egyszer sem."
"Mester! Felelj nekem" - esdek -, "lehetsz te szent, lehetsz beste, melyet vezetett ez este tenhelyemre cselesen! Felelj nekem! E teremben szellemekkel verekedtem, ehelyt rettenet veszejt el - nem lesz sebemre kenet? Beteg keblem nem lesz mentve? Nem lesz egy csepp enyhe sem?" S ezt felelte: "Egyszer sem."
"Mester! Felelj nekem, esdek, lehetsz te szent, lehetsz beste, esdek neked Szent Szellemre, felelj nekem kegyesen! Meglelhet-e egyszer engem jegyesem, mely mennyben repdes, lesz-e keblemre helyezve szerelmesemnek feje? Lesz-e keblemre helyezve elvesztett szerelmesem?" Ezt felelte: "Egyszer sem."
"Fene egyen meg, te beste, eredj menten melegebbre!" - fenyegettem felhergelten. "Vesszen lelked messze lent! Egy pelyhed se tedd le, menj el, kerepleteddel ne terhelj, neked recsegj, nekem nem kell! Hess, ne legyen jeled sem! Eredj hegyes fegyvereddel, hess, ne legyen jeled sem!" Ezt felelte: "Egyszer sem."
S eme beste meg se rezzen, engem les meredten egyre, cement testen les szenvtelen, perzsel fekete szeme. Mereven egy elszendergett delejes est-szellemnek fest; s lent egy keskeny szelet dereng, heve gyenge, csendje leng... Egyre testesebb ez este, terjed egyre csendesen, s nem lesz reggel - egyszer sem!
Ady Endre: A ló kérdez
Pejemre vert lemezt nem szegeznek. Be szerencse, engem nem szeretnek. Tekergek egyenetlen terepen, s merre megyek? - ezt meg nem felelem.
Csetlek, s mert hely s perc egyre elhessen, megrezzen egyszer-egyszer deresem, s felvetett fejjel mereng s elemez: ejnye, tens ember, merre vezet ez?
Petőfi Sándor: János vitéz (részlet)
Hevesen perzsel le egek fejedelme kerge sereg mellett egy zsenge emberre. Feleslegesen vet kegyetlen meleget, ezen egyed keble termel bent eleget.
Szerelemre gerjedt melle szerkezete; terel, merre kertek legmesszebb szeglete, e telken serege szerte ered s legel, emberke meg gyepen, meleg mezen hever.
Tenger selymes kehely lengedez mellette, de ezeket szeme egyszer sem kereste, nem messze e helyhez meder leve ered, szeme kerekedve csermely fele mered.
Petőfi Sándor: Nemzeti dal (részlet)
Kelj fel, Kerecsen embere! Nemzet jelez neked: gyere! Jelenben kell cselekedned: ezen percet el ne engedd! Senyvedsz-e leszegett fejjel? Felemelkedsz? - Erre felelj! Nemzetemet Szent Szellemre esketem, esketem: nem lesz fegyenc egy percre sem! --...
Radnóti Miklós: Nem tudhatom... (részlet)
Nem sejthetem, egyeseknek egyebet jelent-e; nekem kezdetem, eleve hely e megperzselt, csepp szeglet, gyermeklelkemnek messzelebbent kertje. Benne nevelkedtem - jegenye gyenge vesszeje - s egyszer benne lehessen testem eltemetve. Mert ez helyem.
Arany János: A walesi bárdok (részlet)
Ed Excellence, felkent fejes kese gebe felett nyeregben terpesztve menetel. Szemre veszem - jelentette be -, eleget nyerek-e Velszen. Lelek-e benne terjedelmes csermelyt, s terepet, melyen nemes eledel terem? Nevel-e telt gyepet e megye, melyet kedvtelve legelhet terelt szerzetek serege? Serkentette-e jeles emberek e helynek szentelt veres nedve, melyet belecsepegtettem? S ezek, e teremtett egyedek lelkesednek-e rendesen - rendeletemnek megfelelve - tehenekkel egyetemben, eke mellett meggebedve?
Petőfi Sándor: Anyám tyúkja
Ej, pettyezett pelyhes szerzet, e helyen bent lelem kendet? Szentek Szentje kegyes veled, felemelte helyzetedet.
Fel-le repdesel lezseren veretes rekeszfedelen, feleselgetsz rekedtesen, s nem hessentenek el. Nem, nem!
Szeretgetve megetetnek, kedveznek gerle-begyednek, te meg kenderben szemezgetsz, fejedelem sem teng szebben.
Ne feledje: jeleskedjen, eme becsnek megfeleljen; termeljen kend telten, fessen, s ne keveset ejtegessen!
Kedves ebem, ezt megjegyezd, nesz-szervedet egyre hegyezd, sereg hete ver e kebel, emberesen teszel-veszel.
El nem vetemedhetsz, Zsemle, szemed ne vesd e pelyhesre! Legyen neked kedvelt szerzet... Szentem egyebet nem szerzett.
Petőfi Sándor: Arany Lacinak
Gyerek, te!
***
|
